konyhatundermesek

Csodálatos, szikrázó őszi napsütés kápráztatott. Melege pont kellemes volt a kocsiban, nem éreztem a csalfa szelet sem, ami ronthatta volna az összhatást. Az ablakom résnyire engedtem csak le, épp annyira, hogy a zene, amivel kényeztettem érzékeim, kihallatsszon az autóból, tudatva ország-világgal, hogy kedvem töretlenül jó, hangulatom eszményi, és úgy általában elégedett vagyok az életemmel és magammal. Jelzem, minden okom megvolt sugározni az életörömöt, elvégre nemrég zártam sikeresen egy elég komoly melót és a tudat, hogy a bankszámlám egészségesen gömbölyödni kezdett ennek következtében, különösen jó érzéssel töltött el.

Ezenkívül szexuális életem is többé-kevésbé rendben volt, kötöttségektől mentes, igaz, kissé rapszodikus és kiszámíthatatlan kapcsolatban álltam egy pasassal, aki maga sem tudta, hogy velem óhajtja-e avagy nélkülem, ennek eredményeképpen a fergeteges szexmaratonokat leszámítva viszonylag tanácstalanok voltunk egymással kapcsolatban. Kezdetben ez zavart kissé, de mostanra a helyére kerültek a dolgok és annak tekintettem, ami valójában volt a kapcsolatunk: laza, szórakoztató, de nem különösebben komoly liezonnak, aminek egyelőre nem jósoltam nagy jövőt. 
Valahányszor eljutottam ide a gondolatmenetben, mintha karmikus kapcsolat fűzte volna hozzám a Kedvest, hogy meggyőzzön ennek az ellenkezőjéről, és most sem kellett csalódnom. Boszorkányság vagy nem, de jött az sms. Belepirultam. A vágy tagadhatatlan volt, aznap már huszadjára pillantottam az órámra, hogy vajon még hányat kell aludni a hétvégéig, amikor remélhetőleg majd végre nem alvással telnek majd az éjszakák. Fájdalmasan messze volt még a péntek, így postafordultával küldtem az üzenetet a pasinak, hogy ő is nekem, legalább ennyire és hogy természetesen én is, és hogy szerintem is nagyon jó lesz. 

Magánéletemet ekként rendezve továbbgurultam imádott városom egyik széles sugárútján, százéves platánok vetettek árnyékot a kocsimra, ölelésszerűen fogták fel és engedték át a napsütést leveleik játékos tánca során. Egyszerűen maga volt a tökéletesség, ahogy a szél felerősödött és aranysárgára, rozsdabarnára varázsolt leveleket szakított a fákról, majd tékozló nagylelkűséggel szórta autómra, mint ezernyi apró csodát, ajándékot. Javíthatatlanul romantikus hangulatom csak tovább erősödött, mikor újabb sms jött a Kedvestől, amiben arról vallott, hogy nem bírja már nélkülem, egyszerűen belehal, ha nem lehet velem és ez így nem járja, hogy csak ilyen keveset lehetünk együtt, ergó még ma jönne, ha tehetné. Mosolyogva olvastam sorait, ami során felmerült bennem, hogy talán tényleg gondol rám napközben is.
Sóhajtottam, nagyon mélyről. Hiányoltam a pasit. Már-már hajlamos lettem voltam újragondolni kettőnk kapcsolatának jövőjét.

Még mielőtt ez a szirupos hangulat nagyon eluralkodott volna rajtam és meggondolatlan smsek írására vetemedtem volna, megszólalt a telefonom. Lelassítottam, elvégre jól ismertem már a rend őreinek kedvelt búvóhelyét, ahol a vezetés közben telefonáló ártatlanokra vadásznak. Csak azután vettem fel a mobilt, hogy megbizonyosodtam: tiszta a levegő. 
Mindörök barátnőm volt a vonal végén, láttam már a kijelzőn is, sejtettem is a hívása okát, mégsem tértem ki előle, egyszerűen annyi szépet és jót láttam, éreztem, tapasztaltam már ma, hogy még ez is belefért.
- Szia Konyhatündér, mi újság felétek? - hangom csilingelése már előre jelezte neki felhőtlen lelkiállapotom, így nem sokáig teketóriázott, nyomban a tárgyra tért:
- Hello, Gem. Nem fogod elhinni, mi történt... emlékszel a kínaiakra? Na, édesem, az a kaland gyenge bemelegítésnek is harmatos ahhoz képest, ami most fittyent be nálunk. 
- Azt ne mondd, hogy valami nagykutya látogatja Mucikádat a privát szférájában újra. Kit vártok? Valami államfőt? Vagy az új amerikai elnököt, azt a gyümölcsös pasit? Ha ő jön, szóljatok légyszi, kérnék tőle néhány apró szívességet... - még folytattam volna, elvégre ilyen kiegyensúlyozott állapotomban rendszerint elővesz a közléskényszer, de barátnőm nem volt ilyen idillikus helyzetben, aminek hangot is adott: 
- Fogd be. Most nincs időm a hülyeségeidre. Kurva nagy gáz van, egy egész nyamvadt NATO meg EU küldöttség nem okozna annyi fejfájást nekem, mint a szombati vendégünk fog. Ugyanis Mucika meghívta hozzánk vendégségbe a szüleit... - hangja elcsuklott, ahogy kiejtette a rettegett szót: - Érted mit mondok, basszus?! Jön az ANYJA...

Értettem. Naná. Meg is hűlt a vérem ott helyben, és a felmelegítéséhez még egy forró nyári kánikula is kevés lett volna, nemhogy ez a kis langymeleg őszi napsütés. Gleccserek szörföztek a hátamon. Barátnőm mély hallgatása és kényszeredett jógalégzése is hasonló élményekről árulkodott. Versenyt hallgattunk a telefonban, egyikünk sem érezte az erőt, hogy elsőként megszólaljon. Végül én törtem meg a csendet, egyetlen szóba sűrítve a gondolataimat:
- Fuck.
A válasz nem késett sokat:
- Megafuck, Gem, megafuck. Ez nem holmi kis lájtos fuck, ez bizony nagyon-nagyon durva megafuck - lehelte drámaian a telóba és hajlamos voltam igazat adni neki. 

Újabb csendszünet következett. Kezdett a beszélgetésünk egy görög tragédiához hasonlítani, ahol előre vetíthető, hogy nem lesz sok túlélő, aki meg mégis, annak sincs benne sok köszönet. Muszáj volt ocsúdni a dermedtségből, megköszörültem hát a torkomat és félreálltam a kocsival. Mondandómat fogalmaztam, kerestem a jót a dologban, ami nem kis kihívásnak számított, így nyomban megosztottam vele, amint ráakadtam:
- Tulajdonképpen örülnöd kellene. A pasi odáig van érted, nem vitás. Mi másért akarná, hogy jobban megismerd az anyját?! Egyértelmű, hogy fel akar vágni a konyhaművészeteddel, megmutatná eleinek, hogy milyen tökéletes nője van, aki nem csupán szép és okos, de még gondoskodó, házias is, és remekül főz. A pasik karmolják az ilyesmit, hisz tudod - muszáj volt lelket öntenem belé, így gátlástalanul fényeztem tovább. A taktika bevált, lassan kezdett magához térni a sokkból, amit a szombati nap gondolata okozott neki. 

- Igazad lehet - suttogta alig hallhatóan. Érzékeltem, hogy még bizonytalan, de nem volt jobb ötletem, tovább sugároztam a pozitív energiákat az éteren át: 
- Menni fog ez, semmi gond, nyugi. Kitalálunk valamit, és levesszük a hárpiát a lábáról. Megnyalja mind az összes ujját a főztöd után, ebben biztos vagyok. Lélegezz. Nyugalom - igyekeztem higgadt maradni, de közben a cigim után kotorásztam a táskámban - Sőt, ha jobban belegondolok, akkor ez az első komoly lépés az esküvőd felé, nyuszikám - vetettem be a legerősebb érvemet. Naná, hogy használt. Elvégre nem tegnap óta ismerem a libát, nem véletlenül a barátnőm. 
- Gondolod? - nyikkant hitetlenkedve, de egy fokkal élénkebben. Nyert ügyem volt. 
- Tuti. Hisz tudod, én otthon vagyok az ilyesmiben, ezernyi esküvőző párocska történetét hallgattam már meg az összeismerkedésükről, és a családi balhéikról. Majdnem mindnél így kezdődött... - szemernyi lelkiismeret furdalást nem éreztem amiatt, hogy némiképp elferdítettem a tényeket, elvégre ez mindkettőnk érdekét szolgálta most. A módszer pedig működött. A nő ebihal kora óta a habos fehér uszályra vágyik, így most, hogy elérhető közelségbe került, teljesen megvadult tőle. 
- Azt hiszem, igazad van. Jaj, annyira szeretlek, Gemi, most kicsit megnyugtattál. Tényleg ez lehet, azt hiszem csak így jelzi, hogy hamarosan megkéri a kezemet. Jaj, de izgi! Ugye milyen izgi?! - visongott szeleburdi kamaszlányként a telefonban. Elnézően mosolyogtam, közben lázasan szántott az agyam, hogy hogyan másszunk ki ebből a slamasztikából. Egyelőre semmi értelmes ötletem nem volt. 

Mivel még a hét elején jártunk, így volt időnk bőven kidolgozni a taktikát. Sínre tettünk egy találkát másnapra, a kedvenc cukrászdánkban. Időben érkeztem, de ő már ott várt, tűkön ült. Az asztalához menetben váltottam két szót az alkalmazottakkal, akikkel igen jó viszonyt ápoltam. Az egyik pincér nem titkolt rajongással fogadott, fürödtem az osztatlan figyelemben, kissé eltúlzott, de épp ezért inkább vidámító, semmint zavaró hódolatban. Kellemes modorú, jóképű pasi volt, nem esett nehezünkre a flörtjáték az asztalunkig. 
- Még jó hogy nem dugattad meg vele magad itt a cuki teraszán - morogta barátnőm kedvesen köszönetképpen, majd katonás szigorral kérte számon a még mindig mosolygó felszolgálót, hogy hol marad a kávéja. Célt ért, a srác zavartan kihátrált a frontvonalból. 

Nem vettem zokon a nő modorát, tudtam jól, hogy eszi magát belülről rendesen és teljesen lefoglalják a gondolatai. Nem tett neki jót az sem, amikor az egyik cukrász kiszaladt hozzám egy percre, hogy egyeztessünk a jövő hétre megrendelt, kivételesen bonyolult és komplikált ihletettségű esküvői álomtortával kapcsolatban. S noha beszélgetésünk nem tartott 3-4 percnél tovább, ez mégis bőven elég volt Lénának néhány tagló megjegyzéshez és vérforraló beszóláshoz. Kíméletlenül lábon rúgtam az asztal alatt, mire végre elhallgatott. 

- A tiéd vagyok, édesem - mosolyogtam rá, amint végeztem a melóval. Fintora sokatmondó volt, de eldöntöttem, hogy nem fog tudni kihozni a sodromból. Egyből a dolgok közepébe vágtam - Na, kitaláltál már valamit, hogy mit kezdjünk az anyósoddal? - tudtam én, hogy kell neki hízelegni, naná... Felcsillant a szeme, amikor belekezdett: 
- Először arra gondoltam, hogy valami olyan kaja kellene, amit szeret, de aztán rájöttem, hogy ez azért nem jó, mert rögtön a sajátjával hasonlítaná össze, amiből nem jöhetnék ki győztesen. Ráadásul Mucika is a mami megszokott ízeit keresné benne, ami kész tragédia lenne. Szóval inkább valami olyasmi kellene, amit nem ismer vagy nem evett még az öreglány, és így nem tudja mihez mérni. Mondjuk gyilkos galóca-leves, vagy ördöghal-filé... - sátáni mosollyal tárta elém jobbnál jobb ötleteit. 

- Muszáj kinyírni? - vetettem közbe nyeglén - Mi lenne, ha most még életben hagynád és mondjuk valami olyasmit főznél, amiből nem gond, ha Mucikád és te is esztek? 
- Ááá, én nem fogok tudni egy falatot sem enni, az tuti. Jeremy-t meg majd egyfolytában ugráltatom, hogy ne egyen sokat, egy kis gyomormosást meg igazán kibír a drága, ilyen nemes cél érdekében - nem tudtam eldönteni, hogy mennyire gondolja komolyan, mindenesetre tiszta, áthatóan fürkésző szemekkel figyelte reakciómat. Lassan, megfontoltan bólintottam, hangom nyugodt és türelmes volt, miként a diliházi ápolóké szokott lenni, amikor egyik-másik vendégnél beborul az ég és a szokásosnál is komolyabb tüneteket produkálnának. 
- Értem. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy temetést nem szervezek, habár a börtön-lagzi régóta izgatja a fantáziámat... 
- Valld be, hogy csak a bilincsek miatt - vetette közbe vigyorogva. Vele nevettem, majd rátettem egy lapáttal: 
- Ááá, dehogy. A gumibotos fegyőrök izgatják a fantáziám - vinnyogásunk felkeltette a szomszédos asztalnál ülők figyelmét. Elnézően mosolyogtak ránk. Úristen, pedig ha tudták volna, ha ismerték volna a közös gumibotos sztorinkat, azt hiszem, irultak-pirultak volna inkább. Cinkos vihogásunk nehezen csitult. 

- Na, figyelj, tényleg ki kellene találnunk valamit, mert nincs sok időm és neked sem ártana elkezdeni lassan a vásárlást, tervezést. Tényleg, mit veszel fel? - nem tehetek róla, de ez megint sokkal fontosabb kérdés volt, mint a kaja téma.
- Azt hiszem azt az aranyszínű miniruhát a széles övvel - felelte némi gondolkodás után.
- Azt, amiből kivan a fél segged, ha lehajolsz valamiért? Remek ötlet. Mondd, te teljesen hülye vagy?! A pasid anyja jön hozzád, nem valami másik alfahím, akit be kell indítani, hogy aztán várólistára tehesd, amíg ezzel el nem dől, hogy most lesz-e lagzi vagy nem. Vegyél fel valami decenset, és kivételesen mondjuk érhetne a térdedig a szoknyád..
- A térdemig? Te megőrültél?! Még a nagyanyám is rövidebb szoknyákat hord ennél, mint amit te mondasz! - hörögte.
- Azt tudom. De Anna néninek még most, 87 évesen is isteni lábai vannak és nem mellékesen viszonya van a fél nyugdíjas otthonnal. Jelzem, ez nem bírálat volt, hanem elismerő kritika. Azt sem árt észben tartani, hogy valósággal kivirult, mióta megözvegyült és esze ágában sincs férjhez menni. Veled ellentétben... - soroltam a kíméletlen érveket és pontosan tudtam, hogy melyik győzte meg.

- Oké, akkor kiskosztüm? - kérdezte reménykedve.
- Jó lesz. De nem a piros és nem is a rózsaszín. Azok kurvásak. 
- Kurvásak?? A pirosban most tartottam továbbképzést nemrég. Teljesen szolid viselet - háborgott.
- Ne hülyíts, láttalak benne. Hátul alig-alig takar, elöl meg akkora a dekoltázsa a blúznak, amit hordani szoktál vele, hogy azért már kár bármit is egyáltalán felvenni. Ráadásul a továbbképzés stimmel, de nem versz át, te magad mesélted, hogy 8 pasinak tartottad, akik közül utána kettőt személyesen is korrepetáltál.. khm... ugye nem kell emlékeztesselek a mocskos kis részletekre? - kérdeztem gonoszul, de nem jött zavarba.
- Aha, emlékszem. Az egyik akkoriban volt Mucika titkára. Muszáj volt elintéznem, hogy máshova helyezzék, mert a végén még eljárt volna a szája Mucikának arról a jelentéktelen kis kalandról, amit lezavartunk együtt - emlékeit idézgetve elkezdte nyalogatni az ajkait, és érzésem szerint fogalma sem volt róla, hogy vérciki módon erotizál a teraszon, emberek tucatjai között. Újra bokán rúgtam. 
- Elég a francia emlékekből, egyébként is, ha így folytatod, letartóztatnak közszeméremsértésért - vigyorogtam.
- Na és? Mióta lettél ilyen mimóza? Régebben csak a válladat vonogattad volna és kapásból benne lettél volna egy ilyen huncutságban. Nem tesz neked jót ez a pasi, Gem. Egyáltalán, most melyik is van? Ez még az, akivel egy hónapja kavartál? 
- Hagyjuk, ez most nem lényeg. Asszem az, de most így hirtelen én se tudom - legyintettem nagyvonalúan, s közben örültem neki, hogy a Kedves nem ismeri a nőt mellettem, mert félek, hogy nagyon hamar perfekt lenne korábbi, többé- illetve olykor kevésbé átgondolt szexkalandjaimból - Koncentráljunk a problémádra: vedd fel a világoskék kosztümödet, az olyan szűzies. Kösd copfba a hajadat.
- Copfba??? Te hülye vagy. 10 éves korom óta nem volt olyanom - masszívan mulattatta a gondolat, miközben nekem újra a hétvégém járt az eszemben, lelki szemeim elé vizionáltam, hogy miképpen fogom a Kedvest kényeztetni, ha végre erre sodorja a szél. Nagyon gyorsan nagyon melegem lett, kiszáradt a szám, ölem lüktetni kezdett... teljesen szabályos szexizgalom uralkodott el rajtam. Rajtakapottan pillantottam fel, amikor megérkezett a kávénk, és majdnem biztos voltam benne, hogy a pincér rajtunk vigyorog. Barátnőm ugyanis épp azzal a semmibe meredő tekintettel bámult maga elé, mint én az előbb, és esküdni mertem volna rá, hogy hasonló dolgok jártak a fejében, mint nekem. 

Torkot köszörültem, rendeztem vonásaimat, cenzúráztam a gondolataimat. Már-már konszolidáltnak tűntem, mikor végül megszólaltam:
- Na figyelj. A hajadat majd kitaláljuk később, ez most nem lényeg. Ha nem akarsz copfot, akkor lehet konty is tőlem, vagy kaphatsz hajhálót, mint a nagyik szoktak. Ez most tényleg nem fontos. Inkább arról mesélj, hogy mi lesz a menü?
Hosszasan elgondolkozott, mielőtt elém tárta volna a titkot.
- Pulykaragu leves cipóban. Utána meg rakott palacsinta. 
Elismerően bólintottam. Kivételesen életképes ötletnek tűnt. Minél tovább gondolkoztam rajta, annál szerethetőbb elképzelés volt. Nem restelltem jó alaposan megdicsérni a kreativitását és remek választását. Láthatóan jólesett neki az elismerés, így nem fukarkodtam vele. 

Lévén az első komoly problémát kipipáltuk, és megvolt a csodamenü, így megjutalmaztuk magunkat némi sütivel, majd dolgunk végezetten, egymásba karolva, napszemüvegben lejtettünk végig városunk sétálóutcáján. Derült jókedvünk vonzotta a tekinteteket és a pasikat is, és Léna már-már hajlamos is lett volna leállni beszélgetni néhány - kétségkívül sármos és szemérmetlenül jóképű - ifjúval, akik - minő szívfájdalom - túlságosan fiatalok voltak hozzánk, még hozzánk is... Fájdalmas sóhajjal búcsúztattuk őket, és ők vették a lapot, egyikük féltérden próbált minket maradásra bírni, olaszos temperamentummal énekelte a "please don't go"-t, mi pedig párás szemmel konstatáltuk, hogy vannak még igazi szép pillanatok az életben. 

Másnap eljött a bevásárlás ideje, erről telefonon kaptam élő, egyenes tájékoztatást, miközben éppen a konyhaszekrényt törölgettem, csinos baboskendővel a fejemen. A telefon ciripelése ugrasztott le a konyhapultról. Ha már úgyis lejöttem, beélesítettem a hifit, és zenét csempésztem a lakhandiba, majd ilymódon felkészülve mindenre, megnyitottam a szélessávú információs sztrádát:
- Hallgatlak, drága, merre vagy, mi jót csinálsz? - kérdeztem érdeklődve, kedvesen, bájosan, jó barátnőhöz illően. 
- A kurva anyját a pénztárosnak! - köszönt megható kedvességgel keblencem. 
- Mit vétett az istenadta? - kérdeztem derűsen, erotikus csípőmozdulatokkal válaszolva a hifiből áramló muzsikára.
- Mit vétett?! Mit nem?! Istenem, hogy az ilyen csökött agyú, primitív létformák miért nem mennek inkább el cserepes növénynek vagy vasvillának?! Ez is kábé annak való! Még egy ilyen üresfejű libát! Először is magázódik a repedtsarkú dög... Velem! Akinek hamvas bájait nem kell ecsetelnem, hisz utánam eped a fél város! 
- A másik fele csak azért nem, mert nekik már megvoltál - vetettem közbe fülig érő szájjal. 
Egy pillanatra elhallgatott, majd mély levegőt vett és folytatta:
- Tudod, néha fogalmam sincs, hogy mit szeretek rajtad. Kibírhatatlan, utálatos, kötekedő és undok vagy. És emellett még mindig nálad van a tavaly vett Dior bokacsizmám!
- Részemről a nyalóka, hogy szeretve lehetek becses személyed által. A Diorról meg tegyél le, egyrészt mert nekem jobban áll, mint neked, másrészt, mert úgysem tudsz benne járni. Azt hiszed, nem tudom, hogy csak azért vetted meg, mert nem bírtál ellenállni neki, pedig nem is volt a méretedben? - hangosan felnevettem, és a nő a túloldalon némi morgolódás után elnézően megvárta, amíg kimulatom magam. 
- Amúgy folytatnám. A nő nem elég, hogy halálosan életunt, emós fejjel ült a kasszában, mint önmaga lidérces karikatúrája, de még nem általlott rágózni is, és a rágójából - rózsaszín, Gem, rózsaszín!! - lufikat fújogatni, amik hangos pukkanással durrantak ki, némi nyál és rágódarabot fröccsentve a vadonatúj kiskosztümömre. Esküszöm, közel voltam hozzá, hogy ott helyben kinyírjam a bigét. Még szerencse, hogy győzött a neveltetésem. 
- Mindkettőtök szerencséje - helyeseltem - de most mondd a lényeget. Bevásároltál?
- Be. Vettem pulykát. Valami nyesedéket, mert minek birkózzak azzal a böhöm csöccsel, ha egyszer úgyis apróra kell szelnem, nem igaz? Dehogynem. A zöld-osztályon is térültem-fordultam, szert tettem zöldségre, répára, ami csak kell. Még borsót is vettem. Fagyasztottat. De majd életre lehelem. 
- Zöldségzöldje?
- Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Nem baj, majd szedek valami füvet az út mellett. Senkinek nem fog feltűnni. Legalábbis remélem.
- Okés, ez nem nagy gond, megoldjuk. A többi cucc?
- Megvan minden. A cipóval volt egy kis gondom, de végülis minden meglett. Most éppen hazafelé tartok, felhívlak otthonról, amikor hozzálátok. Csók, drágám! - azzal választ sem várva bontotta a vonalat. Elhűlten meredtem a kezemben tartott telefonra. Lehet, hogy barátnőm a végén még tényleg megtanul főzni? És már nem is lesz rám szüksége? Elvigyorodtam és visszatértem a konyhaszekrény suvickolásához. 

Nem kellett sokat várnom a jelentkezésére, alighogy végeztem a takarítással és lerogytam megérdemelt pihenőmre a kedvenc fotelembe, felciripelt a mobil. A kijelző újfent árulkodott és én nem titkolt rajongással búgtam a telefonba:
- Egyetlenem! Hogysmint ezen a verőfényesen gyönyörű napon? 
- Mi a fene bajod van? Én nem a pasid vagyok, hogy bájologj itt nekem, mint valami idióta liba. Kapd össze magad és hagyd a cukormázat másnak, én nem nyalogatom le rólad! - morrant, amiből sejteni kezdtem, hogy kisebb gondjai lehetnek.
- Téged hallva úgyis darabokban hullik alá. Na, lökjed, mi újság a konyhában? 
- Hát kérlek, itt helyzet van. Kipakoltam az összes cuccot, tele lett a konyhapult vele és még mindig volt a szatyrokban. Továbbpakoltam a padlóra, hűtőbe és -re, aztán a nappaliba, mire mindent kirámoltam. Eszméletlen, hogy mennyi minden kell egy fazék istenverte leveshez! Biztos, hogy ez mind kell bele? - határozottan feldúltnak tűnt. Célszerűnek tűnt a végére járni a dolognak:
- Honnan tudjam? Miket vettél? - logikus kérdésnek tűnt, nem gondoltam volna, hogy lavinát indítok el vele.
- Hogyhogy miket vettem? Pulykát, hagymát, répát, zöldséget, karfiolt, kotont, pezsgőt, tejszínt, tárkonyt, borsot meg ugyanezt hosszú ó-val is, ásványvizet, tampont, babérlevelet, egy vadonatúj D&G parfümöt, egy szexi fehér tangát, némi gyümölcsöt és Tequilát. Ja, meg még vettem egy cuki kis piros hálóinget is. Nagyon dögös.
- Elhiszem, drága. Egészen biztosan vadítóan nézel ki benne. 
- Aha, mindjárt fel is próbálom.
- Abban fogsz főzni? - próbáltam nem vigyorogni.
- Miért ne? - kérdezte töprengve - ha jobban belegondolunk, főzni is lehet szexisen nem? 
Jobbnak láttam nem vitatkozni vele. Egyetértően hümmögtem.
- Igazán nem szívesen sürgetlek, de szerintem lassan hozzákezdhetnél az előjátékhoz a konyhában, nem? Már csak azért is, mert lassan nekem is mennem kell.
- Miért, mégis mi dolgod van, ami nem várhat, amíg itt le nem megy a vacsora?! Nem hagyhatsz egyedül ma este, ez kizárt! Minimum élő telefonkapcsolatra van szükségem veled, érted?! - hangja enyhén hisztérikus éléből arra következtettem, hogy valóban pánikol az esti vacsora miatt, talán jobban, mint eddig bármikor. 
- Jó, jó, telón majd elérsz, de most tényleg kezdj már hozzá a zöldségpucoláshoz, mert egyszer csak beállít az anyósod, te meg ott ténferegsz majd a konyhában egy szál kis piros semmiben, érzékien markolgatva a legnagyobb répát, amit csak találtál az áruházban, és ezt elég nehezen tudnád kimagyarázni.
- Honnan tudod, hogy megvettem a legnagyobbat? - kérdezte elhűlten. Csak legyintettem, nem is fárasztottam magam a válasszal. Hallgattam, ahogy fiókokat húzogat és kotorászik. Némi nyögdécselés is társult a zajokhoz, amikről jobbnak láttam nem is tudni, hogy mi okozhatja. Amikor meguntam a passzivitást, érdeklődni kezdtem:
- Mi a francot csinálsz?
- Szerinted mit? Nem a répával dugványozok, ha erre gondoltál. Éppen a zöldségpucolót keresem. Múltkor láttam a tévében egy reklámot, rendelnem kellene egy ilyen cuccot. Csak berakod a zöldségeket és hipp-hopp már fel is darabolja őket.
- Ja, ez nagyon hasznos, de pucolni akkor sem árt előtte, hacsak nem akarod a héjával együtt belefőzni a levesbe. Igazán bio lenne - vigyorogtam, miközben lábszőrtelenítésbe kezdtem. Felkentem a forró gyantát. Én ettől sziszegtem, Léna meg attól, hogy kétszer is elvágta a kezét a bombabiztos zöldséghántolóval.

folyt. köv.