Rákerült a mártás, a gomba és a tejföl is. Utóbbi állagán és hasonlatosságán sokat poénkodtunk. Különböző oráltechnikákat beszéltünk ki, majd leszopogatta az ujjairól. Kértem, hogy vegyen vissza a cuppogásból, mert momentán pasimentes a kéró, nem várok vacsoravendéget, hogy enyhítsen a kínjaimon. Vihorászott.
- Te, nem is olyan bonyolult ez a főzés dolog - lehelte a telefonba vidáman, amikor a betöltött padlizsánok kényelmesen heverésztek a jénaiban, némi mártásos cuccal nyakon öntve.
- Na ugye. Jól néznek ki? - igyekeztem aktívan részt venni a folyamatokban.
- Úgy néznek ki, mintha le lennének hányva - jegyezte meg némi szemlélődés után - Annyira nem guszta. Ötlet?
- Sajt, darling. Sok sajt. Attól faintos lesz. Szedd elő a reszelőt.
Némi zörgés, csapkodás, csattogás. Pár perc néma csend, majd fura hangok.
- Mit csinálsz? - picit aggódtam.
- Reszelem a sajtot. Nem azt mondtad? – már-már morcosnak véltem a hangját.
- De, de. Jól van, csináld csak. - ölembe vontam a jobb lábamat és nekiálltam azon is lenyesni a körmeimet. Mikor kész voltak, ki is lakkoztam őket. A lakk megszáradt, bombabiztos lett. Helyes kis matricákkal szórakoztattam magam. Úgy fertályórával később kezdett gyanús lenni a dolog. Rá is kérdeztem:
- Mi a fene tart ennyi ideig? Nem vagy még kész? - érdeklődtem szűzies bájjal.
- Alig viszi ez a vacak. Nem mondtad, hogy ez ilyen strapás, basszus. Neked hogy lesznek olyan jó kis kukacok?
- A kukacos lyukon reszelem őket. De általában a nagyobbon, mert lusta vagyok. Te melyiken?
- Hogyhogy melyiken? Egyáltalán milyen lyukakról beszélsz?? - firtatta emelt hangon.
Egy pillanatig hallgattam a telefonban, járt az agyam ezerrel, de nem hittem el, amit gondoltam. Nagyon halkan, nyugodt hangszínen szóltam hozzá újra:
- Mivel reszeled a sajtot, Léna?
Hallottam, ahogy megáll egy pillanatra, szinte láttam magam előtt, ahogy rámered a kezében tartott célszerszámra.
- Hogyhogy mivel? A reszelőmmel. Nem azt mondtad? Tök jól viszi a zselés műkörmöt is...
Itt elejtettem a telefont, és a legkevésbé sem nőiesen beestem a kanapé mögé a röhögéstől...
Miután rendeztem a légzésem, pulzusom, vérnyomásom és úrrá lettem rekeszizmaim görcsös rángatózásán, megkerestem a telefont és újra felvettem a kontaktot a kis konyhatündérrel.
Elmagyaráztam neki, miként néz ki a sajtreszelő, de konyhája nélkülözte a hightech szerszámokat, így végül vékony szeleteket próbált aprítani, és azzal takarta be a szemérmes padlizsánokat. Ez a téma már sínen volt.
Jöhetett a csirke. Ez már keményebb feladat volt, mert a drágám egybecsirkét vett. Nosza, kihajította a pultra és alaposan megszemlélte.
- Ez gusztustalan - összegezte a véleményét kis idő elteltével. - Nem vagyok hajlandó hozzányúlni. Megenni meg főleg - nyögte elhalóan.
- Pedig muszáj lesz. Vagy marad a padlizsán, de az egy ilyen vehemens, kiéhezett csődörnek, mint amilyet te vársz, a fél fogára sem elég. Te tudod - nem nyugtatott meg a gondolat, hogy átpasszoltam neki a labdát, de nem volt mit tenni, vártam a döntését. Keveset hümmögött, nyöszörgött, mielőtt kinyögte:
- Jól van. Mondjad. Kész vagyok - egy vértanúnak is büszkeségére vált volna ez a hangszín. Nyugodtan vigyorogtam, nem látta.
- Keresd meg a fejét.
- Megvan. Üveges a tekintete. Felvidítsam? - hallottam, hogy gügyög valamit a megboldogultnak.
- Megpróbálhatod. Ha nem megy, akkor vágd le.
- Miiiit? A fejééét? Hülye barbár! Nem nyakazok! - sikította.
- Akkor nem is frigyelsz. Döntsél babám - hideg voltam, mint egy frigid ara.
Egy perc csönd, majd némi nyiszaszálás, marcangolás, csúszkálós-trancsírozós hang után elégedett sóhaj:
- Kész. Kinyírtam. Most?
- Most vágd le a kezeit. Izé, a szárnyait - folytattam kíméletlenül.
- Nem viszi az olló.
Halkan felsírtam a röhögéstől.
- Tedd el a manikűr készletet, te nagyon szerencsétlen. Van otthon kés? - a húsvágó ollót meg sem mertem kérdezni. Igenlő válasza megnyugtatott. Mégsem reménytelen a helyzet.
Mértani precizitással berajzolta a vágás helyét a csupasz tyúk vállán, majd némi csontzene mellett lekanyarintotta a melső végtagokat.
- A dög röpképtelen - jelentette boldogan - De így masztizni sem tud. Szegény.
- És most kivered neki? - kérdeztem picit hökkenten.
- Tényleg! Lány vagy fiú? - hiába, az érdeklődés a tetőfokára hágott, innen nem volt visszaút.
- Nézz be a bugyijába. Na, mit látsz? - kérdeztem vinnyogva.
- Nincs bugyija - már hahotázott - de a combjai között sem látok semmi veszedelmeset. Asszem lány lehet. Aggszűz, vagy léha ribanc? Mindegy, nem rosszalkodik már többet. Illetve még egyszer. Megdugjuk a bazsalikommal? - szinte láttam, ahogy felcsillan a szeme.
- Meg hát. De előbb fogd a síkosítót. Várj, várj! Nem a tiédet, hanem a mézet. Adjál neki.
Bedörzsölte, kívül-belül, alaposan. Hallottam, ahogy nyögdécsel néha, de nem akartam tudni, hogy mitől és pontosan miért. Tapintatosan hallgattam. Amikor halk sikkantással elmerült a csirkében, idejét láttam szólni:
- Van abban valami megható, ahogy közösülsz egy döglött nőstény tyúkkal. Tényleg, hányra is jön a férjjelölt? - jó, tudom, lehettem volna finomabb is, na de mégis. Ez már nekem is sok volt kicsit.
Nyomban eszébe jutott a célkitűzés. Hallottam, ahogy kezet mos, fűszerekkel pepecsel, majd bizalmasan megpaskolja a csirkét.
- Nem fog fájni picim - szólt duruzsolva, majd szépen megtűzdelte ezzel-azzal, betöltötte a hasüreget és utána összevarrta a sebszéleket. Többször gátmetszést, majd utána hüvelyplasztikát helyezett kilátásba a dögnek. Mellét tapogatva lefitymálóan ciccegett.
- Kéne egy kis implantátum neki. Felhívom a dokimat és bejegyeztetem - vihogta.
- Jó ötlet. De előbb süssük meg. Befóliáztad?
- Miért, fertőz is? Milyen undorító dolog ez a főzés, komolyan... Vagy testtekercselés? Aromás, fogyasztó? Pedig nem hájas. - már megkönnyebbült, ott állt a diadal kapujában.
- Az jó, akkor zsírleszívás nem kell neki. Szurkáld meg, fóliázd le aztán tedd a sütőbe.
Ez is megvolt, a sütőt is elég gyorsan megtalálta. Már-már büszke voltam rá. Nem volt más hátra, mint megsütni időre a kaját.
Hálát rebegett és elvonult készülődni. Őszintén reméltem, hogy ez az egy alkalom is elég ahhoz, hogy a pasi biztos legyen abban, hogy ő álmai nője és mielőbb oltár elé vezesse.
Másnap hívott:
- Csak szólni akartam, hogy minden istenien sikerült, csodás este volt, imádom a pasit, ő az igazi!
- Remek. Megkérte a kezed?
- Nem, de jól éreztük egymást - felelte nevetve - És annyira lovagias volt.
- Miért? Hallott már a G-pontról és meg is találta? Vagy számolta, hogy neked minimum egyszer jobb legyen, mint neki?
- Aha, ezek is mind, persze. Meg a város legjobb éttermébe vitt vacsizni.
Elhallgattam, ízlelgettem az információt. Végül úgy döntöttem, csak megkérdezem:
- Mi lett a csirkével? Tudod, a mézessel...
- Ja, az? Elfelejtettem bekapcsolni a sütőt...
Utolsó kommentek