konyhatundermesek

Azonnal, első csengetésre beengedett, és nem volt rest nyomban megadni a hangulatot a délelőttnek:

- Jézusom, de szarul nézel ki! Nem aludtál? - kezdte miután végigmért, és ezt komolyan kérdezte. Nem tudtam, hogy röhögjek vagy sírjak.

- De. Amíg valami hülye szárcsa fel nem ébresztett - vigyorogtam - Na, térjünk a tárgyra, mert összvissz egy órám van rád, aztán lépnem kell - szemében némi rémület villant, amikor ezt meghallotta.

- Itt hagysz? Egyedül? Mi a francot fogok csinálni?

- Főzöl, nyuszikám. Ha mást nem, akkor tervet, hogy hogyan fogod jóllakatni Mucikát és a hat kínait. Mi lesz a menü, választottál már?

Kicsit tanácstalannak tűnt, ahogy a bárszéken ülve a szakácskönyvet lapozgatta. Végül elszánta magát:

- Arra gondoltam, hogy a kínaiak szeretik a kacsát. A narancsosat. Csinálhatnánk azt...

Végigmértem barátnémat, akinek a szerelem nyilvánvalóan elvette az eszét. Szánni valóan hülye volt szegénykém.

- Szerintem ez hülyeség. Olyan, mintha neked Kínában gulyáslevest próbálna főzni valami lelkes amatőr. Hagyjuk a kínai konyhát, gondolkozzunk valami egyszerűbben. Krumplis tészta?

Ezen felkuncogott, aztán rábökött egy receptre a szakácskönyvben. Elsápadtam. Őszintén csodáltam az önbizalmát és a lelkesedését.

- Biztos vagy benne? - nyikkantam. Nem akartam letörni, nem is sikerült.

- Teljesen. Ez lesz az. Vasalt csirkecombot kapnak rizzsel és desszertnek túrógombócot.

Hosszasan figyeltem az arcát, de teljesen komolyan gondolta. Leültem a vele szemben lévő bárszékre és rágyújtottam. Lassan, kéjesen eregettem ki a füstöt, nem szóltam egy árva szót sem. Jót nem tudtam volna mondani, rosszat meg minek. Csendesen pöfékeltünk, lélekben készülve már a vacsi elkészítésére. Nem lesz egy sétagalopp, ez nyilvánvaló volt. Vártuk, hogy elöntsön minket a tettvágy és az elszántság. Nem igazán sikerült. Végül barátnőm megtalálta a megoldást:

- Mit iszunk? - kérdezte elszántan.

Szívem szerint valami erőset választottam volna, de uralkodtam magamon, elvégre világszép májam még a tegnapi adaggal volt elfoglalva. Csak a fejem ráztam, ő meg vállat vont. Aztán lehúzott egy snapszot.

- Gyerünk vásárolni - adta ki az ukázt. Megadóan bólintottam. - Te vezetsz - folytatta ellentmondást nem tűrően. Nem vitatkoztam.

Begördültünk egy bevásárlóközpont fullextrás parkolójába, a verdát tolható kocsira cseréltük, amit nagy lelkesen telepakoltunk. A nélkülözhetetlen hozzávalók mellett vettünk még ezt-azt. Közben végighallgattam az előző éji szexmaraton történetét, kicsit részletesebben, mint ahogy szerettem volna. Aztán jött a kedvenc témája, az esküvő. Számtalan ötlete volt, egyik bomlottabb, mint a másik. Továbbra sem vitatkoztam vele, bármit mondott, hümmögtem neki megértően. Naná, hiszen végig azon szántott az agyam, hogy mi a fészkes fenéért táncoltam én a bárpulton előző éjjel két vadidegen lánnyal és hogyan vettek rá a karaoke-ra?! Soha többet tequilát, fogadkoztam magamban.

A bevásárlás végeztével hazafuvaroztam barátnőmet, felmálháztuk a két köbméter portékát a lakásába, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól és elsöpörtem haza, ahol várt rám némi határidős munka.

Alig kezdtem bele, amikor megszólalt a telefon.

- Nem hiszem el, hogy máris bajod van - nyögtem hitetlenkedve.

- Nincs bajom - nyugtatott - Kérdésem van. A csirkecombot meg kell nyúzni? Csak mert nem borotválták meg rendesen és itt-ott még szőrös kicsit. Vagy hozzam a szemöldökcsipeszt és igazítsam meg a bozontját?

Nem bírtam ki, muszáj volt vigyorognom.

- Tőlem epilálhatod vagy gyantázhatod is őket. Viszont szerintem az a legjobb, ha lefejted róluk a bőrkét.

- Rendben. Addig kihangosítalak. Nincs valami jó ötleted, hogy hol kellene tartani az esküvőt? Valami puccos és elegáns, de nem elcsépelt hely kellene. Olyan, ahová sok ember befér, de mégis tágas és kényelmes marad. Ugyanakkor az is fontos, hogy sokáig beszéljenek róla. Azt akarom, hogy az összes ismerősöm sárguljon az irigységtől - kedves gondolatok voltak, nem is lepleztem rajongásom:

- Így ezek alapján a Buckingham-palota tűnne jó választásnak, de nem tudom, hogy nem nagyon elcsépelt-e már... - kötekedtem egyre jobb kedvűen.

Léna elgondolkozott az ötleten.

- Nem is rossz. Kár, hogy Diana is ott eskizett, aztán látod, hogy járt csóró bige. Amúgy is babonás vagyok - ez új információ volt, rá is repültem nyomban:

- Mióta vagy babonás? Eddig nem voltak efféle aberrációid.

- Már egy ideje vannak. Azt hiszem azóta, hogy Mucikával autóztunk a városban és láttam egy kéményseprőt. Meg azt, hogy mindenki a gombjait csókolgatja, miután meglátta. Olyan helyesek voltak, gondoltam, kipróbálom, de a saját ruhámon nem volt gomb, így Mucika mandzsettájára buktam. Ő meg teljesen kiakadt, hogy ne nyálazzam össze a Pierre Cardin mütyűrjeit. Ezen kicsit összebalhéztunk, de aztán hazaérve Mucika kiengesztelt. Először az előszobában, aztán a konyhapulton. Ja, és utána még egyszer a hálóban is. Azóta is csak úgy lesem a kéményseprőket, hátha látok egyet.

Hangosan sóhajtottam, igyekeztem a csirkére koncentrálni:

- Csupaszok már a csibéid?

- Azok. Megnyúztam őket. Rituálisan. A csirkebőr jó valamire vagy mehet a kukába?

- Kiszáríthatod és cserzhetsz belőle retikült... Szemétre vele. Fűszerezd be a combokat. Szexik?

- Marhára. Mindjárt elhányom magam - hallottam, ahogy paskolgatja, tapicskolja őket fűszerezés címszó alatt. Elég hamar kész lett vele, elégedetten sóhajtott:

- Na, ez eddig sima ügy. Nem is értem, mitől paráztunk. Már csak vasalni kell őket. Azért ez elég durva - töprengett ugyan, de nem is tűnt fel. El voltam foglalva a saját gondolataimmal. Konkrétan még mindig az foglalkoztatott, hogy merre járhattam az elmúlt éjjel. Teljes és totális filmszakadás borított fátylat az emlékeim nagy részére. Valami azt súgta, hogy ennek örülnöm kellene.

Közben barátnőm előkészítette a túrógombóc alapanyagait. Előszedett egy óriási műanyag edényt, amibe beleborította a túrócsomagokat, tojást, búzadarát. Mindehhez csendesen gurgulázott, mintha rókázni készülne. Nem várt sokáig, ezt nyomban megerősítette:

- Ez egyszerűen undorító, Gem. Mondhattad volna. Mi a fenével keverjem össze?

- Én kézzel szoktam - bátorítottam mosolyogva.

- Perverz vagy. Olyan, mint valami kikristályosodott, gennyes cucc. Nem hiszem el, hogy ehhez te hozzányúlsz anélkül, hogy rosszul lennél!

- Szó szerint ezt mondtad 15 évesen, mielőtt először kiverted volna annak a hogyishívjáknak... mi is volt a neve? - szélesen vigyorogtam a régi emlékeket idézgetve.

- Már nem emlékszem melyik volt az első - kuncogta - de azt hiszem az a biosz faktos srác lehetett. Tudod, amelyiknek olyan hosszú, hullámos haja volt. Ha jól emlékszem, nem csak a haja volt hosszú...

- Hehe, igen, nekem is így rémlik - egy darabig még elnosztalgiáztunk, aztán kompromisszumként gumikesztyűt húzott és azzal kezdte összedolgozni a hozzávalókat.

- Olyan, mint kotonban lenni. Érzem, de mégsem olyan. Még szerencse, hogy Mucikával már jó ideje nem kell. Annyira nem csípem, tök sok macera van vele. Felhúzni, fenntartani, aggódni, hogy le ne csússzon, ki ne lyukadjon, elég nedves legyen, aztán hogy ki ne follyon belőle és még ki is kell vinni utána a szemetesbe. Kész agyrém, teljesen agyonvágja a hangulatot. Ráadásul hétszentség, hogy mindig olyankor fogyott el, amikor Mucika kanosabb volt, mint egy egész századnyi baka együttvéve. És persze ilyenkor jött az egyenes következtetés, hogy ha már dugni nem lehet nélküle, akkor legyek már kedves vele. Szemét pasik. Emlékszem, a második ilyen eset után elmentem a patikába és felvásároltam a készletet. Látnod kellett volna, hogy nézett rám az eladó srác, amikor mondtam neki, hogy mindet elviszem, ami raktáron van. Két nagy reklámszatyrot töltött meg velük, én meg vigyorogva cipeltem a kocsihoz a gumirengeteget, mert tudtam, hogy mostantól akkor leszek kedves Mucikához, amikor nekem van kedvem hozzá, nem amikor neki. Illetve ez így pontatlan, mert egyelőre még sokat kell neki cidázni, hogy elérjem a célomat, de közvetve ez nekem tesz jót. Na. Összekutyultam ezt a sok vackot. Most mi legyen?

- Mennyire kemény? - kérdeztem érdeklődve.

- Micsoda?? Ez a trutymó? Semennyire. Van neked egyáltalán fogalmad arról, hogy mit nevezünk keménynek a köznyelvben? Jézusom, szegény drágám, kezdek aggódni érted... Nem akarsz elmondani valamit? Szép dolog a szerelem, na de azért mindennek van határa. Mennyire vészes a helyzet? Egyáltalán nem áll neki vagy csak félárbócos?

Talán még kérdezgetett volna, de a szavába vágtam és igyekeztem leállítani, mielőtt nagyon belelovallná magát:

- Mivaaaan?! Állítsd le magad, semmi ilyesmiről nincs szó! Teljesen rendesen működik neki, nincs vele semmi baj! Pont jól áll, pont jó kemény! - hallottam, ahogy mindentudóan hümmög. Kezdett elborulni tőle az agyam, de megelőzött:

- Pont elég kemény, mi? - csipkelődött gúnyosan - Na persze... gyanús, hogy ennyire véded. A doki mit mond?

- Azt, hogy nem vagy normális és látatlanban kiadná neked a diliflepnit. Kopj le a pasim farkáról, és koncentrálj Mucikádra meg a nagy eski-hadműveletre! - morrantam.

Ez nyomban kijózanította. Félrerakta a túrós masszát, és nekikezdett a rizs átválogatásához. Kezdetnek beleborította a mosogatóba, hogy lemossa őket. Mivel a dugót nem tette a helyére, így az első csomag rizs a lefolyóban végezte. Szentségelt, nem kicsit. A második csomaggal már elővigyázatosabb volt, tálat használt. Bámultam tanulékonyságát, szóvá is tettem neki. Nem rezonált. Mire végzett, már eléggé sárkányos hangulatban volt. Gondoltam oldom egy kicsit a feszültségét:

- Tudod, hogy mi a titka annak, hogy a rizsszemek ne tapadjanak össze főzés közben? - kérdeztem tündéri bájjal a hangomban. Gyanútlanul morrantott, mintegy ösztökélve, hogy osszam meg vele a tudást. Vigyorogva adtam meg neki a kegyelemdöfést:

- Egyenként kell megfőzni őket.

Egy másodpercre néma, döbbent csend költözött a telefonba, érdeklődve vártam a reakcióját.

- Most ugye csak szívatsz? - kérdezte suttogva. Felvinnyogtam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy beveszi. Kéjesen kacagtam, hiába, nincs szebb a kárörömnél.

Egy darabig káromkodott, aztán velem nevetett.

- Na, mondjad, mit csináljak vele, hogy olyan legyen, mint a tiéd múltkor. Tudod, az a gombás-zöldséges. Nem tudom azt hogy csináltad, de valami mennyei volt.

- Ne udvarolj, nem szoktál. Gyanús. Mit akarsz? - kérdeztem vigyorogva.

- A receptet. Azzal tutira leveszem a lábáról Mucikát - sóhajtotta ábrándosan.

- Felejtsd el - mondtam kíméletlenül - titkos családi recept, én is a nagyitól tanultam. És ráadásul a vén cemende még nekem sem akarta elárulni, úgy kellett kilesnem, aztán tökéletesítenem a műveletet. Viszont most már jobbat főzök, mint ő. Hehe.

- Ne legyél már ilyen önző dög. Sajnálod tőlem a boldogságot? És ha ezen múlik az esküvőm? Életem legszebb napja? A menyegzőm és gyermekeim lelki üdve? - még folytatta volna, de félbeszakítottam:

- Befejezheted. Teljesen feleslegesen strapálod magad. Mucikád imádni fogja a hagyományos rizst is, ha meg nem, majd kiengeszteled egy kis magánszámmal. Illetve magánszáddal. Most inkább tegyél fel vizet, főzd meg a rizst. Nekem mennem kell, befejezem a melót, mert délután le kell adnom. Később beszélünk, szia - nem is vártam választ. Letettem a telót, és ezzel a lendülettel le is némítottam teljesen.

Két órával később néztem rá újra, 14 nem fogadott hívás borzolta a kedélyemet.

A konyhába vonultam, főztem egy teát, majd elhelyezkedtem kényelmesen a kanapén és feltárcsáztam a nagyon nem normális libát.

- Végre! Hol a fenében voltál, űrutazást tettél?! - fogadott köszönés helyett. Lassan kortyoltam a teából, mielőtt válaszoltam:

- Mondtam, dolgom volt. Mi a baj?

- Baj?? Szerinted ha itt egyszerűen egy kis "baj" lenne, akkor hívtalak, kerestelek volna?! Sírtam volna utánad, mint egy taknyos kölyök az anyja után?! Mint lepattintott lovag a lovagina után?! Írtam volna sms-t, emailt, levelet neked?! Még a rádióban is üzentem, nem hallottad?

- Nem. Cd-t hallgattam. Kértél nekem számot? De rendes vagy.

- Francokat. Azt kértem, hogy hívjál fel, keress, kapcsolódj hozzám, mert ultranagy szarban vagyok! - nyögte panaszosan és dühösen.

- Most itt vagyok, lökheted. Mi nem szép? - érdeklődtem szándékom szerint empatikusan.

- Mi nem szép?! - visszhangozta sipítozva. - Bazzeg, semmi sem szép. Kurva nagy gáz van. A rizs tök ragacsos lett, tiszta kulimász az egész, ocsmány, gusztustalan, undorító. A hús szénné égett a vasaló alatt, a gőzölés sem segített rajta. A kurva gombóc-massza meg belekövült az ibrikbe, ki se lehet vakarni belőle. Utálok főzni!! Sőt, azt is utálom, aki tud!! Téged is utállak, mert csesztél felvenni a telefont!! De legjobban a kínaiakat utálom!! - sírva fakadt.

Vele tartottam, együtt zokogtunk. Ő elkeseredettségében, én a röhögéstől.

- Mondj el mindent, szívem csücske. Mi van a rizzsel? Mikor utoljára hallottam felőle, akkor már csak azt várta, hogy felforrjon a víz.

- Igen, ez így is volt - szipogta. - felforrt a víz, beleraktam és mégsem lett jó. Most szűrtem le nemrég és az egész úgy ragad, mint valami takony.

- Mennyi ideig főzted, te nagyon szerencsétlen? - kérdeztem vigyorogva.

- Nem tudom. Kb. addig, amíg mondtad. Na jó, talán kicsit tovább, de kisebbre hajtottam, amíg elintéztem egy gyors telefont Noémival. Tudod, ő az a csaj, akivel pilates-fitnesszre fogunk járni. Nemrég volt az esküvője, remek tippeket adott, isteni ötleteim vannak. Majd átküldöm a képeit emailben.

- El tudom képzelni ezt a gyors telefont. Na jó, szóval a rizst bebuktuk. Mi van a csirkével? - igyekeztem tárgyilagos és nagyvonalú maradni.

- A csirkével? A csirke teljesen jól indult. Befűszereztem, és nekiláttam vasalni. Leterítettem a vasalódeszkát fóliával, hogy ne kenje össze az egészet. Aztán beállítottam a vasalót. Gondoltam, hogy kezdetben elég lesz a "kényes anyagokhoz" használatos hőfok, de nem úgy puhult a dög tőle, mint vártam. Feltekertem pamutosra. Eléggé sistergett és sziszegett, de nem adtam fel. Azbesztkesztyűvel fordítottam őket félúton, de hiába voltam óvatos, mégis elszenesedtek. Nagyon büdös is volt. Nem hiszem, hogy ilyennek kellene lenniük. Próbáltam gőzölni és vizet spriccelni rájuk, de ettől csak a füst lett egyre nagyobb.

Eddig bírtam, itt hangosan vinnyogni kezdtem a röhögéstől. Félrenyeltem a teát, fuldokoltam, folytak a könnyeim, egyszóval abszolút a túlélésért küzdöttem. Szó nem jött ki a torkomon, így Léna zavartalanul folytatta:

- Ha azt hiszed, hogy ez minden, akkor nagyon tévedsz. A nagy füst miatt ugyanis bekapcsolt a tűzjelző és aktiválta a locsolófejet a plafonon. Bazzeg, Gem, elázott az egész nappali, a perzsa szőnyeg, Mucika zakója, amit reggel kikészített estére, és az én koktélrucim is. A frizurámról nem is beszélve. Tegnap négy órát ültem a fodrásznál, erre most úgy nézek ki, mint valami cunami-túlélő. A kurva életbe - panaszkodása hallatán egyre jobban rázkódott a vállam, igyekeztem elfojtani a vihogást, vonyítást, nyerítést, ami kerülgetett - És ha mindez nem lenne elég, Mucika is hívott, mert a szentem meg kapott automata sms-t arról, hogy bekapcsolt a tűzjelző. Annyira égő volt a szitu. Effektive is, mert közben a csirkék meg spontán öngyulladtak. A konyhapulton. Azt hittem, lepadlózok. Kész vudu átok szállta meg a konyhát. Szerintem Mucika exe lehet a háttérben. A mai napig nem tudja lenyelni, hogy elszerettem a pasiját. Hülye önző ribanc.

Hangosan felröhögtem, meg sem próbáltam megállni tovább. Barátnőm egy darabig elhűlten hallgatott, aztán felhagyott a pityergéssel és csatlakozott. Egymást túllicitálva vinnyogtunk a telefonban, zokogásig fajult a helyzet, a rekeszizmom elviselhetetlenül fájt és mégsem bírtuk abbahagyni.

Léna mégis folytatta:

- Mucikát megnyugtattam, hogy csak a cigifüst miatt jelzett a riasztó, amit hitt is, meg nem is, ezért gyorsan eltereltem a figyelmét. Hosszasan ecseteltem neki, hogy miként is elégíteném ki, ha itt lenne. Közben eloltottam a csirkecombokat a konyhapulton és megpróbáltam a rizst a szűrőből a szemetesbe kaparni, de belekövült. Kivágtam a picsába szűrőstül, fakanalastól együtt. A csirkéket is. Amúgy sem hiszem, hogy a poroltó íze jót tett volna nekik. A vasaló is gallyra ment, tiszta grill fűszersós lett az alja, ráégett egy életre. Még jó, hogy a deszkát becsomagoltam fóliával előre, így csak azon a felén kell kicserélni a huzatot majd, ahol a vasaló kiégette. Annyira elegem van - nyögte panaszosan - ráadásul Mucika is furcsállotta a háttérzajokat a teló közben, így el kellett játszanom neki, hogy magamhoz nyúltam a konyhában, annyira vágyom rá. Erre a marhája úgy beindult, hogy most úton van hazafelé egy röpke szexmenetre! Most mi a francot csináljak?!

Képtelen voltam megszólalni. Próbáltam jógalélegezni is, ami kicsit segített:

- Jaj, te, nagyon hülyefejű barátnőm, nem hiszem el, hogy létezel! Ilyet kitalálni sem lehet, felülmúlsz bárkit a konyhában, elintézek neked egy tévéműsort. Betegre keresnénk magunkat vele...

- Mit érdekel ez most engem?! Segíts kitalálni, hogy mi legyen a lakással, a kajával meg Mucikával, aki cirka 20 perc múlva hazaállít, hogy jól gerincre vágjon, de az tuti, hogy eldurran az agya, ha meglátja, mi van itt. Most nem kockáztathatok. Te vagy a kreatív, találj ki valami! Kérlek!! Ráadásul Mucika már nem is megy vissza, mondván, hogy 2 óra múlva itt lesznek a kínaiak. Kaja egy szál se, a lakás úszik, én meg totál kivagyok, két cigit szívok egyszerre, plusz felragasztottam az összes nikotintapaszomat is magamra, mégsem tudok lenyugodni!

Jobban belegondolva valóban kicsit fogós volt a helyzet, de korántsem annyira reménytelen. Nyomban előbújt a problémamegoldó-énem:

- Tekerd fel a perzsát, hajítsd a gardróbba, Mucikának mondd, hogy tisztítóba vitted. Szárítsd fel a padlót és a bútorokat, most ez a legfontosabb. Tüntesd el az özönvíz nyomát. A konyhával most ne foglalkozz, mindjárt átmegyek és azt is megoldjuk. A hajadnak már úgyis mindegy, tusolj le, várjad Mucikádat egy szál törölközőben, hagy örüljön. Menjetek a hálóba és legalább egy órán át ki se mozduljatok. Ne engedd be a konyhába! Ha kell, akkor cidázd le egyből az előszobában! És ha most finnyáskodni kezdesz, akkor puszta kézzel folytalak meg.

- Nem, nem, nem. Megteszem, esküszöm. Te is? Besurransz? Tényleg megteszed? Imádlak!

- Tudom. Sokba lesz ez még neked. Most menj, száríts a lakást, nedvesítsd magadat. Húzom a cipőmet, fél óra és ott vagyok. Addigra legyetek a hálóban. - maradéktalanul élveztem a helyzetet, le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról.

Amíg átszeltem a várost, telefonon rendeltem meg a kaját, az eredeti ötlet szerint egy kínai étteremből. Meg Mucika, illetve inkább az akkut házasulási-lázban szenvedő barátnője kedvéért felcsörgettem egy csárdát is, leadva ott is a rendelést. Mivel egyik sem volt messze Mucika lakásától, így mire a környékre értem, már készen is voltak. Bepakoltam mindent a hátsó ülésre. Az illatoktól nyomban beindult a nyálelválasztásom, nem győztem nyeldekelni. Alig vártam, hogy megérkezzek.

Az utcába kanyarodva nyomban kiszúrtam Mucika kocsiját a kapubejáró előtti parkolóban. A böhöm verdát láthatóan sietve parkolta le amúgy féltő gazdája. Kaján vigyorral az arcomon pakoltam fel a kajahegyeket és egyensúlyoztam velük a liftig.

A lakás elé érve egy pillanatra hallgatóztam, majd halkan lenyomtam a kilincset. Bingó. Nyitva volt.

Beóvatoskodtam az előszobába, ahol fél pár férficipő és egy földön heverő törölköző fogadott. Alig bírtam ki, hogy ne köszönjek be jó hangosan. Elröhigcséltem magamban, majd a konyha felé vettem az irányt. Lepakoltam a kaját és csigalassú mozdulatokkal néhány tányért és tálat kerestem a konyhában, amin ízlésesen elrendeztem az étkeket. Guszta lett.

A barátnőm által totálkárossá tett edényeket a mosogatógépbe és az üres hűtőbe rejtettem, hogy ne keltsenek feltűnést.

Elégedetten néztem szét, minden remekül festett, készen a kínaiak fogadására. Az özönvízről csak a függöny árulkodott, kicsit kedveszegetten csöpögött. Ez még gondot okozhat.

A hálószoba felé sandítottam, félreérthetetlen hangok szűrődtek ki. Elosontam az ajtó előtt, egyenesen a spion függöny felé. Leaggattam a karnisról és a vállamra vetettem.

Kilopakodtam a lakásból, jobb ötletem nem lévén vittem a függönyt is.

Az ajtót még óvatosan húztam be magam mögött. A liftben meg végre kiröhögtem magam.

Jókedvem akkor hágott a tetőfokára, amikor megláttam a kínai delegációt kikászálódni a kocsijaikból az utca túloldalán.

folyt. köv.